Sportfogadas Tippmix

Arsenal - Manchester City Tipp február 21. 17:30

A listavezető Manchester City legyőzésével zárkózna a tabellán az Arsenal az angol Premier League vasárnapi rangadóján.

Mégis, van még reménye arra Mikel Arteta csapatának, hogy jövőre is ott legyen a nemzetközi kupaindulók között, ehhez azonban bravúrokat is hoznia kell.

Arsenal - Manchester City Tipp

Más célokért küzdenek idén is a csapatok, hiszen amíg a City úgy fest, behúzza idén az aranyérmet – tíz pont az előnye a második helyezett Manchester United mögött –, addig a londoniak csak a tabella tizedik helyén szerénykednek, 22 pontos hátrányban. Mégis, van még reménye arra Mikel Arteta csapatának, hogy jövőre is ott legyen a nemzetközi kupaindulók között, ehhez azonban bravúrokat is hoznia kell.

Három nyeretlen bajnokit követően a múlt héten végre sikerült begyűjtenie mindhárom pontot az Arsenalnak, miután 4-2-re legyőzte a Leeds United gárdáját. A folytatásban azonban két élcsapattal, a Man Cityvel és a Leicester Cityvel is találkozik, de négy és öt kör múlva a Tottenham Hotspur és a West Ham United lesz az ellenfél – csupa olyan együttesek, melyek a tabellán előttük állnak, így tehát valóban van esély a hátrány csökkentésére.

“Akkor leszünk képesek meghatározni az idényünket, ha az előttünk álló feladatokat sikerrel tudjuk hozni” – jelentette ki a spanyol szakember. “Ez lendületet hozhat a számunkra, csökkenthetjük a lemaradásunkat. Tudjuk, nem hibázhatunk annyit, mint a mögöttünk hagyott hónapokban, ezen túl kell lendülnünk. Saját magunk akarunk lenni, nem számít, hogy éppen ki az ellenfél. Olyan csapatot szeretnék látni, amelynek van karaktere, kitartása, mint az előző időszakban tette, még ha nem is mindig jó eredmény született.”

A sérüléséből visszatérő Pierre-Emerick Aubameyang jó formában van, 47 perc alatt ugyanis mesterhármast szerzett a Leeds ellen. A hétközi, Benfica elleni Európa Liga-mérkőzésen is kezdő volt, gólt nem lőtt, a 77. percben pedig lecserélte Arteta, vélhetően azért, hogy valamivel több ideje legyen, a City ellen ugyanis biztos, hogy a kezdőben kap helyet a gaboni csatár.

Arra, hogy Aubameyang szerzi a találkozó első gólját 8.00 az odds, míg a döntetlent 4.50 szorzóval lehet megjátszani.

Szeretnél exkluziv tippeket minden nap emailen?

Szeretnél még több ingyen tippet? Iratkozz fel bármelyik általunk ajánlott fogadóirodánál (figyelem, csak akkor érvényes regisztrációd, ha a mi oldalunkon található linkek valamelyikére kattintasz), fizess be legalább 4.000 forintot és küldj egy képernyőfotót az [email protected] címre, így automatikusan bekerülsz VIP klubunkba. A VIP tagjaink naponta 5 kizárólagos tippet kapnak e-mailben, másakat, mint amik az oldalunkon is megtalálhatóak. A VIP tippjeink 88%-os sikerrátával rendelkeznek. Az általad választott fogadóirodánál befizetett összeg a saját számládon marad és úgy használod fel azt, ahogy kedved tartja. A VIP tagoknak ajánlott tippekért cserébe csapatunk nem fogad el és SOHA NEM IS FOG PÉNZT KÉRNI!

Ingyen Tipp