
DVSC - Zalaegerszegi Tippek augusztus 21. 16:00
- August 19, 2021
- 9:52 pm
DVSC – Zalaegerszegi Tippek augusztus 21. 16:00. A DVSC a hétvégén a Zalaegerszeggel mérkőzik az NB I-ben, Korhut Mihály arra számít, hogy a debreceniek gyűjtik be a három pontot.

DVSC - Zalaegerszegi Tippek
A DVSC szombaton fogadja a ZTE-t az élvonal negyedik körében, a Loki még veretlenül várja a zalaiak vendégjátékát. A Debrecen az első meccsét megnyerte a Honvéd ellen, majd ikszelt az Újpest és a Paks ellen is. Az öt pont pedig a negyedik helyre elég a tabellán. A DVSC szombati sikerére 1.80 az odds, a döntetlenre 4.00, a ZTE győzelmére 3.40 a szorzó.
A DVSC kezdőjébe a Paks ellen visszatérő válogatott védő, Korhut Mihály abban bízik, hogy csapata szerzi meg a három pontot.
“Sokan mondják, hogy nincs jó formában a Zalaegerszeg, de nem szeretek az ellenféllel foglalkozni. Bízom benne, ezúttal is sok szurkoló jön majd ki a Nagyerdei Stadionba, ahol az Újpest ellen is fantasztikus hangulatot varázsoltak. A drukkereinknek is köszönhető, hogy kétgólos hátrányból fel tudtunk állni, a biztatásukat ezúttal jó játékkal és győzelemmel hálálnánk meg” – jelentette ki a klub honlapján Korhut.
A vendég ZTE lényegesen szerényebben kezdett, tekintve, hogy a Puskás és a Mezőkövesd ellen is vereséget szenvedett, egyetlen pontját a Fehérvár ellen szerezte, és így csak egy csapatot tud megelőzni az NB I-ben, vagyis a Honvéddal egyetemben kiesőhelyen áll.
“Természetesen nem lehet más célunk, nyerni szeretnénk itthon. Persze idegenben is mindig a három pontért lépünk pályára, de ez szerintem látszik is a csapaton. Három forduló után két döntetlen és egy győzelem a mérlegünk, kicsit fájó, hogy az Újpest ellen elvesztettünk két pontot a Nagyerdőn” – tette hozzá Korhut.
DVSC - Zalaegerszegi Statisztika & Forma

DVSC - Zalaegerszegi Top 3 Tippek és szorzók
TIPP
SZORZÓ
fogadóirodák
BÓNUSZ
Hol teszem meg a tippet?
A mai tippet a Betinia oldalán játsszuk meg, amely a Magyarországon törvényesen működő 38 iroda közül, a legjobb szorzót nyújtja erre a mérkőzésre! Exkluzív bónusz 100% akár 35.000 HUF! Ez csak akkor lehet a tied, ha oldalunkon keresztül iratkozol fel! Sehol máshol nem elérhető ez a bónusz! Csak a mi oldalunkon találod a legmagasabb bónuszokat Magyarország fogadóirodáiban!
Szeretnél exkluziv tippeket minden nap emailen?
Szeretnél még több ingyen tippet? Iratkozz fel bármelyik általunk ajánlott fogadóirodánál (figyelem, csak akkor érvényes regisztrációd, ha a mi oldalunkon található linkek valamelyikére kattintasz), fizess be legalább 7.000 forintot és küldj egy képernyőfotót az office@sportfogadas-tippek.com címre, így automatikusan bekerülsz VIP klubunkba. A VIP tagjaink naponta 5 kizárólagos tippet kapnak e-mailben, másakat, mint amik az oldalunkon is megtalálhatóak. A VIP tippjeink 88%-os sikerrátával rendelkeznek. Az általad választott fogadóirodánál befizetett összeg a saját számládon marad és úgy használod fel azt, ahogy kedved tartja. A VIP tagoknak ajánlott tippekért cserébe csapatunk nem fogad el és SOHA NEM IS FOG PÉNZT KÉRNI!